2010. október 28., csütörtök

Kolbászos-fetás lepény


Ezt a lepényt még múlt hétvégén készítettem másodiknak, valamilyen leves után.

Nagyon egyszerűen elkészíthető, csak ki kell kapni a fagyasztóból a leveles tésztát, rátenni a tölteléknek valót és az öntetet, majd megsütni. Gyors vacsoraként is megállja a helyét, ráadásul tölthető tetszés szerint bármivel. Én általában zöldséggel-sajttal töltöm (spenót, brokkoli, kelbimbó), de most egy magyarosabb verziót találtam ki a férjem legnagyobb örömére, amihez maradékokat használtam..Persze nem csak neki ízlett, hamar el is fogyott.

Recept

Egy csomag leveles tészta (fagyasztott, kiengedve)

15 dkg felkarikázott kolbász

egy nagyobb fej hagyma

1-2 gerezd fokhagyma

két kis szem hideg főtt krumpli (elhagyható, maradék volt, beletettem)

só, bors

friss rozmaring

egy nagy vagy két kicsi tojás

3 dl tejszín

10-15 dkg feta szétmorzsolva

5 dkg kemény sajt kis kockákra vágva

A tésztát szobahőmérsékleten felengedem, kibélelek vele egy kerámia sütőformát – az enyém 25 cm átmérőjű. A sütőt 200 fokra előmelegítem, majd elkészítem a tölteléket.Ehhez a kolbász serpenyőben sütni kezdem (ha nem sül ki belőle elég zsiradék, mehet alá egy evőkanál olaj is). Rádobom a hagymát, a vékony szeletekre vágott fokhagymát, és addig sütöm, amíg a hagyma üveges lesz. Ízesítem sóval, borssal, friss rozmaringlevelekkel, beledobom a felkockázott főtt krumplit és pár perc alatt összepirítom az egészet. Hagyom langyosra hűlni, majd egyenletesen elosztom a tésztán. Rámorzsolom a fetát, elrendezem rajta a kockákra vágott sajtot. A tojást felverem, hozzáöntöm a tejszínt, elkeverem, és a tésztára öntöm. Addig sütöm, amíg a tejszínes tojás megkocsonyásodik, ez kb fél óra. Ha nagyon pirulna, a hőfokot 180 fokra mérsékelve fejezem be a sütést. Langyosan vagy hidegen cikkekre vágva tálalom.

2 megjegyzés:

Ildy írta...

Eh, de jó recept!

Seafalcon írta...

Ha a kolbászból nem sül ki elég zsír, mehet alá egy kevés zsír! Az olaj drága, egyre drágább, a zsír ízletesebb, magyarabb, és nem igaz, hogy olyan ártalmas... persze ha kanállal eszed, akkor lehet... :-D

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails