2010. augusztus 23., hétfő

Bundás halfilé salátával


Már szerepelt a blogon egyszer fish&chips, de a halak nem a hagyományos sörös bundába kerültek akkor, megelégedtem a sima lisztbe történő forgatással, és olaj-vaj keverékben való sütéssel.
Most egy, az eredetihez jobban közelítő, de mégis lájtosabb verzió következik, a Good Foodról,
Angela Nielsen receptje alapján.
A nagy nyári melegre tekintettel nem kínáltam mellé a hagyományos sültkrumplit, hanem egy könnyű savanykás salátával tálaltam, ez pedig tökéletesen ellensúlyozta a hal töménységét.
A saláta csak paradicsom, uborka, kevés újhagyma és egy nagy csokor nem túl apróra vágott petrezselyem felhasználásával készült, sóval és kevés frissen őrölt borssal ízesítve, olívaolajjal és fél citrom levével keverve, de a zöldségek közé egy megpucolt, kis cikkekre vágott citrom húsa is került, ez adta a fanyar-savanykás ízt.


Recept

4 szelet (65 dkg) vastag húsú halfilé (most cápaharcsa volt)

A mártótésztához

5 dkg liszt
5 dkg kukoricaliszt
egy tojásfehérje
egy mokkáskanál szódabikarbóna
125 ml jéghideg ásványvíz

olaj a sütéshez
liszt a hal beforgatásához

A halat mindkét oldalán kissé megsózom, pár percig állni hagyom, majd leitatom róla a nedvességet. Az olajat mélyebb serpenyőben hevíteni kezdem (mintha rántott húst készítenék).
A tésztához az 5-5 dkg lisztet összekeverem egy tálban, adok hozzá kevés sót, mehet bele őrölt feketebors is. Hozzáöntöm a vizet és pár mozdulattal elkeverem. Nem kell csomómentesre, viszont igyekszem nem kikeverni a szénsavat a vízből, ettől lesz jó könnyű a bunda. Ezután a masszához adom a habverővel félig felvert tojásfehérjét (nem kell kemény hab, csak fehéredjen ki és nőjön meg kissé a térfogata), szintén pár kavarintással összeforgatom.
A filéket lisztbe, majd a tésztába mártom, a felesleges masszát lecsepegtetem és az olajban aranybarnára sütöm 5-6 perc alatt, közben egyszer átfordítom. Ha kész, papírtörlőn lecsepegtetem, majd salátával kínálom.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails