2008. július 19., szombat

Tengeri durbincs zöldfűszeres vajjal



Már a héten tudtam, hogy hétvégén halat készítek, annyira megkívántam, csak az nem volt tiszta, hogy milyet.
Ma bevásárlás során érdekes eszmecserét folytattunk a halaspultban tevékenykedő bácsival, aki maga is nagy halfogyasztó, és augusztusi, kanadai útja során tengeri halászat részese is lesz Vancouver partjainál. Szerencsés ember ….Mi a halak felől kérdezősködtünk, ő meg a szabolcsi töltött káposzta iránt mutatott nagyobb érdeklődést.
Aztán persze halat is vettünk, makrélát, sárga tőkehalat, meg az ő ajánlására tengeri durbincsot. Ez utóbbi végezte ma a tányérunkban.
Már korábban írtam, hogy a halat szerintem nem érdemes túlfűszerezni, ennek megfelelően zöldfűszerekkel, vajjal a sütőben sütöttem meg az egészben hagyott durbincsokat.


Recept

2 tengeri durbincs (kb. 50-50 dekásak)
10 dkg vaj
egy citrom
fél csokor petrezselyem
egy ág bazsalikom
egy ág rozmaring
egy gerezd fokhagyma
egy szál póréhagyma
só, bors

A halak elvileg konyhakészen kerültek hozzám, de mindig hagynak rajta pikkelyt, úgyhogy meg kellett kapargatnom őket. Ezután előkészítettem őket, ami abból áll, hogy oldalanként négy bevágást ejtek rajtuk a gerincig, anélkül, hogy átvágnám, majd bedörzsölöm a halakat kívül-belül sóval és rájuk facsarom a citrom felének a levét. Amíg állnak, a vajból a felaprított fűszerekkel és fokhagymával fűszervajat készítek, adok hozzá citromlét és egy fél citrom reszelt héját is, majd ezzel a vajjal megmasszírozom a halak oldalát úgy, hogy a vágásokba is jusson, ami marad, azt pedig a hasüregükbe tömöm. Egy tepsibe beleteszek fél citromot felkarikázva, a négy-öt centis darabokra vágott pórét, majd belefektetem a halakat is. Előmelegített 180 fokos sütőben kb. 15-20 perc alatt megsütöm őket. Közben párszor meglocsolom a fűszeres vajjal.
Közkívánatra krumplipüré volt a köret. Javaslom, hogy a hal mellett sült citromot is együk meg, én imádom…



Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails