2008. február 2., szombat

Körmös pacalpörkölt


Már a címből is látszik, ma „férfinap” volt nálunk. Bevásárlás közben Attila vadul szemezett a pecsenyekacsa-májjal, mondván lehetne rántott máj. Erre én határozottan tiltakoztam, ugyanis utálom sütni, mert rendszerint leég a kezem a fröcskölő olajtól. Már elértünk a hűtőpultig, amikor meglátta vágyainak tárgyát, a pacalt. Ekkor már tudtam, hogy pacalpörkölt lesz, de ezt még kiegészítettük egy jó adag sertéskörömmel is, így lett körmös pacal.

Aki olvassa a blogot, tudja, hogy én ezt aztán biztos nem eszem meg, de mindenki megnyugtatására magamnak is főztem, méghozzá nagyon finomat, de erről majd holnap írok.

A pacalnál maradva, maradok az előkészített fagyasztottnál, mert a pucoválását már nem vállalnám.

A körömtől jó szaftos lesz, ragad tőle az ember szája és ha kihűl, bekocsonyásodik, de állítólag így finom.

Recept

1 kg fagyasztott pacal
1.5 kg sertésköröm
3 fej vöröshagyma
3 zöldpaprika
4-5 gerezd fokhagyma
köménymag
pirospaprika
darált erőspaprika-krém, só
egy kis babérlevél

Mivel a pacal előfőzött, azzal kezdem, hogy a körömből pörköltet készítek. Hála az égnek, a köröm is konyhakész volt, nem kellett mentesíteni szőröktől és egyéb oda nem illő dolgoktól, ráadásul fel is volt szabdalva, így semmilyen előkészületet nem kellett végeznem.
A hagymát felaprítom, a zöldpaprikát feldarabolom. Olajon megfonnyasztom a hagymát, rádobom a zöldpaprikát, megszórom a köménymaggal, majd ha már megpuhultak, pirospaprikázom, felöntöm egy nagy pohár vízzel. Beleteszem a hosszában félbevágott fokhagymákat és a babérevelet, és ezt az alapot pár percig rotyogtatom. Sózom, darált erőspaprika krémmel fűszerezem. Ezután hozzáadom a sertéskörmöt, felöntöm annyi vízzel, amennyi szűken ellepi és addig főzöm lefedve, amíg a csontok ki nem esnek belőle (legalább két óra). Ekkor beleteszem a pacalt is, és készre főzöm, ezúttal fedő nélkül, hogy a leve besűrűsödhessen.
Sós vízben főtt krumplival, vagy csak kenyérrel és savanyúsággal tálalom.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails