2008. január 23., szerda

Tortelloni brokkolis-juhtúrós mártással


Nagyon éhesek voltunk egyik este és ez lett belőle. Gyakorlatilag a hűtőben talált hozzávalókból dobtam össze a vacsorát. A juhtúrót eredetileg más célra szántam, de mivel nem jött meg a kedvem a sütéshez, erre használtam.

A tortelloni késztermék volt, sajtos töltelékkel (ebben jobban bízom, mint a húsosban).

A végeredmény egy pikáns ízű tésztaétel lett, amire parmezánt reszeltünk, mert az legalább volt itthon. A brokkoli tetszés szerinti zöldfélével helyettesíthető, én spenótot tettem volna bele, ha ez nincs, de esetleg karfiollal is meg lehetne csinálni.

Amilyen rövid lett ez a recept, olyan gyorsan el is készül.


Recept

Egy csomag tortelloni
egy kis fej brokkoli (kb. 40 dkg tisztán mérve)
2 gerezd fokhagyma
5 dkg füstölt sonka (az íze miatt)
12 dkg juhtúró
3-4 dl tejföl
5 dkg vaj
só, bors
pár levél bazsalikom
a tetejére parmezán


A mártáshoz a vajat felolvasztom, rádobom a felaprított fokhagymát, a kisebb darabokra vágott
brokkolit és a felcsíkozott sonkát és roppanósan puhára párolom. Ekkor lehúzom a tűzről, belekeverem a juhtúrót, felöntöm a tejföllel és kicsit összeforralom. A végén a felaprított bazsalikommal, sóval, borssal fűszerezem. A mártás készítése közben kifőzöm a tésztát, beleforgatom a mártásba és pár perc alatt összemelegítem. Parmezánt reszelek rá.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails